Szájtátva nézik az emberek, hogy mekkora van neki.
Az ínyük, mint egy prüszkölő lónak, pirosan fénylik.
Bár egyáltalán nem fáj, levenni, mégsem engedi.
Büszke vigyorral mutogatja dudorodó védjegyét,
És a legkisebb löki a legmagasabbra aprócska kezét.
Az élete, hogy nevettessen, hogy halálakor nevethessen.
Hogy ne vessék meg a bohócot, ha nem férne be a sorba,
Bár levehetné, szereti, ha fáklyaként világít az orra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése